Fertőtlenítési tippek otthonra

  • interior
  • 2021.04.06
    13:29
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
A háztartásunkba számos helyről kerülhetnek baktériumok: bevihetjük azokat a kezünkön a megérintett felületekről, a bőrünkön, a ruháinkon, vagy akár a használati tárgyainkon is. Ezért fontos, hogy otthonunkat a rendszeres takarítás mellett fertőtlenítsük is, különös tekintettel azokra a tárgyakra, eszközökre, amikkel gyakran érintkezünk. Az LG szakértői összegyűjtötték, a lakás mely pontjaira érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk és milyen módszerekkel fertőtleníthetjük ezeket a leghatékonyabb módon.

Vörös zónák a lakásban

A baktériumoknak leginkább a párás, nedves környezet kedvez, így fokozottan figyeljünk azokra a helyiségekre, ahol ez adott lehet számukra: tipikusan ilyen a konyha, a fürdőszoba és a mellékhelyiség. A kezünk pedig sajnos kiválóan alkalmas a bacik hordozására és szétszórására, így a gyakori kézmosás mellett fordítsunk külön figyelmet a gyakran megérintett felületek – például a kilincsek, lámpakapcsolók, asztalfelületek, az étkezőben található székek, a konyhai felületek és a szaniterek – rendszeres fertőtlenítésére.

Hagyományos módszerek

Ugyan sokszor tisztának tűnhetnek a lakásban található felületek, de pusztán az, hogy eltávolítjuk róluk a szennyeződéseket, még nem jelenti azt, hogy fertőtlenítettük is azokat. A kórokozók szempontjából frekventált területeken – így a konyhában és a fürdőszobában – érdemes baktériumölő megoldásokat is alkalmazni. A vegyszerekkel történő fertőtlenítés számos esetben helyettesíthető környezetbarát megoldásokkal, de ha mégis kémiai úton előállított szerekkel fertőtlenítünk, használjunk gumikesztyűt, majd miután befejeztük a munkát, dobjuk ki: így előzhető meg, hogy irritatív anyagokkal érintkezzenek a kezeink vagy a rajtuk megtapadó baktériumokat szétszórjuk a lakásban. A tisztításhoz használt törlőkendőket, rongyokat is érdemes gyakran cserélnünk. Használat előtt nagyjából annyira nedvesítsük be azokat a tisztítószerrel, hogy a felületek közel négy percen át száradjanak, így képes a baktériumölő szer legjobban kifejteni a hatását. Nem szabad elfeledkeznünk a kézmosásról a fertőtlenítés előtt és után sem, ezzel csökkenthetjük a széthurcolt kórokozók mennyiségét lakásunkban.

A gőz ereje

A gőzzel való fertőtlenítés nem újkeletű, már 150 éve használjuk erre a célra. A modern, automata gépek megjelenésével a mosásnál, mosogatásnál és takarításnál is átvették ezt a szerepet a kemikáliák, melyek korántsem környezetbarát megoldások. Pedig a forró gőz képes elpusztítani a háztartásban gyakran előforduló baktériumok akár 99,9 százalékát. A forró vízpára pedig azáltal, hogy szétszóródva hatol be a szennyeződés részecskéi közé, kíméletesen, de hatékonyan távolíthatja el a háztartásunk különböző pontjain előforduló allergéneket is. A kézi gőztisztítók mellett a piacon már olyan automata mosógépeket és mosó-szárítógépeket is találunk, amelyek a tiszta gőz erejét alkalmazva távolítják el a szövetekben megbúvó allergéneket és baktériumokat – ezt a funkciót a „Steam” vagy a „TrueSteam” megnevezés jelöli a készülékeken.

Hasonlóan jól alkalmazható a gőz a konyhai eszközök, edények tisztán tartására is. A Sciencific Reportban 2017-ben megjelent tanulmány szerint mosogatószivacsunkon több baktérium található, mint a WC ülőkéjén. A vizsgálat alapján a szivacs rendszeres tisztítása sem feltétlenül eredményes a kórokozók ellen, így annak gyakori cseréjét javasolják, ez viszont sajnos jelentős hulladéktermeléssel jár. Tányérjaink és evőeszközeink tisztítására szerencsére már léteznek a szivacsnál korszerűbb megoldások is. A magas hőmérsékletű vízpára fertőtlenítő erejét használják ki a gőztechnológiát alkalmazó mosogatógépek – az LG kínálatában ezek a TrueSteamTM jelzéssel ellátott eszközök –, amelyek a hatékony tisztítás mellett vízfoltoktól mentes, csillogó eredményt garantálnak.

UV-fénnyel a kórokozók ellen

Míg a gőz modern alkalmazása visszatérést jelent a hagyományokhoz, az elektronikai eszközök piacán egy teljesen új fertőtlenítési módszerrel is találkozhatunk: ez az UV-fénnyel történő tisztítás. Az erre a célra használt ultraibolya fény működése hasonló a Napból érkező UV-sugarakhoz, azonban ezeket beépített LED-fényforrások bocsátják ki. A módszerrel elpusztítható a felületeken található egyes baktériumok 99,99 százaléka. Már hűtőszekrénybe és fülhallgatóba építve is megtaláljuk ezt a technológiát. A CES nemzetközi kiállításon nemrég bemutatott LG InstaView Door-in-Door hűtőszekrényeinek vízadagoló csapját például óránként automatikusan fertőtleníti az UV-fény – erre azért lehet szükség, mert a naponta sokszor, sokak által megérintett vízadagoló igazi baktériumtanya lehet. Bár az UV-fényt alkalmazó hűtő megjelenésére hazánkban még várnunk kell, van már olyan Magyarországon is elérhető termék, ami ezt a technológiát alkalmazza: a vezeték nélküli Tone Free fülhallgató különlegessége, hogy az UV-fényt az eszköz tokjába építették be, ami így töltés közben tisztítja is az eszközünket.

Legfrissebb