Elindult a roham – Húszezer Otthon Melege Program pályázatbeváltót várnak

  • green
  • 2019.01.25
    07:00
  • cafepr
Megkapták a támogatói okiratukat az idei Otthon Melege Program első kedvezményezettjei. A MediaMarkt raktárkészletei jelentős növelésével készül a rohamra, ugyanis az állami hozzájárulással így náluk is 45 ezer forinttal olcsóbban lehet vásárolni műszaki cikkeket.

Összesen több mint 120 ezren nyújtottak be pályázatot idén az Otthon Melege Programban, amely a háztartási nagygépek (hűtők, fagyasztók, mosó-, és mosó-szárítógépek) energiamegtakarítást eredményező cseréjére irányult. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján várható, hogy a pályázatok többségét jóváhagyják. Több lépcsőben bírálják el a pályázatokat, első körben 20 ezer pályázó jelentkezését fogadták el – a miniszteri döntés itt érhető el.

A nyerteseknek 90 napjuk van, hogy a kézhez kapott támogató okiratot bemutatva érvényesítsék a kedvezményt. Ehhez a „Jóváhagyott kereskedők” bármelyikét választhatják, listájukat megtalálják a pályázati portálon.

„A MediaMarkt az előző évek tapasztalatai alapján főként a magasabb energetikai besorolású termékek tekintetében számít nagy érdeklődésre, hiszen ezek esetében érhetik el a vásárlók a legnagyobb megtakarítást hosszútávon.” – tudtuk meg Biczó Pétertől, a MediaMarkt termékmenedzserétől. A szakember kitért arra is, hogy tavaly országszerte érzékelhető volt az áruházakban a beváltók okozta forgalomnövekedés – az energetikai besorolás tekintetében is nagy volt a szórás, a hűtők esetén az A++-os, míg a mosógépeknél az A+++-os termékeket részesítették előnyben a vásárlók.

A kedvezményezettek zökkenőmentes kiszolgálásának érdekében a MediaMarkt megnövelt raktárkészlettel várja a beváltókat országszerte, mind a 24 áruházában. A szakember emlékeztet: „Az állami hozzájárulást az akciós termékekre is igénybe vehetik a vásárlók, sőt, most a beváltási időszak alatt az Otthon Melege Program keretein belül megvásárolt hűtőszekrényeket és mosógépeket kedvezményesen házhoz szállítjuk.” A házhozszállítás során a korábban kiszerelt, szállításra kész régi készüléket kérésre el is szállítják a MediaMarkt munkatársai.

Legfrissebb