Öt tanács a tökéletes bejárati ajtó kiválasztásához

Bejárati ajtóval minden ház, lakás rendelkezik, így akár otthonunk névjegyeként is tekinthetünk rá. Ha új bejárati ajtó vásárlában gondolkodunk, számos olyan körülményt, tényezőt kell figyelembe vennünk, melyek döntőek lehetnek a helyes választásban.

Milyen anyagból készült, jó-e a hőszigetelése, biztonságos-e, emellett pedig természetesen esztétikai kritériumoknak is meg kell felelnie. Közel sem olyan egyszerű tehát a döntés, ahogy azt elsőre gondolnánk. A homeinfo.hu csapata most szakértő segítségével öt pontba szedve mutatja, mire érdemes figyelni!

Anyagválasztás

Jó, ha bejárati ajtónk illeszkedik házunk összképéhez; ebben pedig fontos szerepet játszik az ajtó alapanyaga. Szujó László, a házbejárati- és beltéri ajtókat, valamint garázskapukat gyártó és forgalmazó vállalat, a Hörmann cégvezetője szerint „a műanyag, az alumínium, az acél és a fa a leginkább közkedvelt alapanyagok”. Eltérő megjelenésük mellett az egyes anyagok természetesen különböző tulajdonsággal rendelkeznek: robosztusság, biztonság, hőhídmentes kialakítás, könnyű kezelhetőség – mindez alapanyagonként változik. Vásárlás előtt fontos tehát eldöntenünk, melyek a legfontosabb követelmények, melyeknek az új ajtónak meg kell felelnie.

Biztonsági felszereltség

A ház- és lakásajtókhoz általában az RC2-es vagy az RC3-as szintű betörésvédelmet ajánlanak. (Az RC2-es biztonsági kategória fölötti ajtókat egyébként már bankokban is használják.) Aki úgy dönt, mégis lemond a külön betörésvédelemről, annak érdemes legalább a többpontos biztonsági zárásra odafigyelnie. Szujó László szerint, „ha másért nem, azért érdemes erre odafigyelni, mert ha nem rendelkezünk ilyennel, betörés esetén a biztosító nem kártalanít”.

Szigetelés

Új ajtó vásárlása esetén a biztonság és az esztétikum mellett a szigetelésre is oda kell figyelnünk. A szakértő szerint „a jól szigetelt ajtó fenntarthatósági és energiahatékonysági szempontból ideális, emellett kíméli pénztárcánkat, hiszen az értékes fűtési energia a házban marad”. A vékony vagy jó hővezető anyagok, a hiányzó tömítések vagy a beépített levélbedobó nyílások szintén kifelé vezetik a meleget.

Design

Ha kevés a fény az előszobában, válasszunk üvegezett bejárati ajtót! De a színek vagy épp az olyan design-elemek, mint a nemesacél részletek vagy a LED-világítású fogantyúk szintén megadják ajtónknak azt a bizonyos „pluszt”. „Ami biztonságos, az lehet szép is, hiszen manapság a design és a magas minőség, illetve az igényes kivitelezés nem kell, hogy kizárják egymást” – állítja Szujó.

Ajtónyitás és zárás – Egyszerűbb, mint gondolnánk!

Ha szatyrokkal megrakodva érünk haza, sokszor kívánjuk, bár lenne egy mágikus ajtónk, ami magától kinyílik. „Napjaink okos otthonaiban ez már nem is áll olyan távol a valóságtól, mint gondolnánk” – mondja Szujó László. „Az ajtók kézi vezérlővel vagy akár telefonunkról, applikáció segítségével is nyithatók”. Ha meghajtással felszerelt ajtót választunk, a helyzet még egyszerűbb, hiszen az ajtó automatikusan nyílik és csukódik. Működtetéskor ebben az esetben a házbejárati-ajtó automatikus kireteszelését egy elektromotor végzi, így a kényelmes nyitáshoz csak az ajtót kell megnyomnunk. Sőt, a fogantyúba akár ujjlenyomat-olvasó is beépíthető, ami feleslegessé teszi a kulcsok keresgélését.

Legfrissebb