Ötletversenyen keresnek megoldást a fővárosi Duna-part élhetőbbé tételére

  • green
  • 2018.10.30
    07:00
  • MTI
Mintegy harminc fiatal keres megoldást csütörtök délutántól 24 órán keresztül a Duna-part élhetőbbé tételére a Climathon elnevezésű nemzetközi klímavédelmi ötletversenyen, Budapesten - mondta a Climathon magyarországi szervezője, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet klímainnovációval foglalkozó részlege, az EIT Climate-KIC képviselője.

Barna Orsolya a verseny megnyitóján ismertette, hogy a programnak a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) ad otthont a projektek inkubációját segítő Demolában, ahol egyetemi hallgatók és fiatal vállalkozók 4-5 fős csapatokban keresnek innovatív megoldásokat a fővárosi Duna-partot érintő, klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra.

A résztvevők mentorok segítségével dolgozzák ki ötleteiket, amelyeket péntek délelőtt zsűri előtt prezentálnak majd. A verseny nyertesei előnnyel indulhatnak a Climate Launchpad inkubációs programban - tette hozzá.

Közölte: a Climathont az EIT Climate-KIC kezdeményezésére rendezik meg világszerte immár negyedik éve, a résztvevő városok és jelentkezők száma évről évre nő. Magyarországon Budapest mellett pénteken rendezik meg a versenyt Debrecenben, ahol a magas légszennyezettségre keresnek majd megoldásokat.

Lőcsei-Tóth Kinga, a Fővárosi Önkormányzat pályázatkezelési csoportvezetője elmondta, hogy a BME-vel közösen 50 ezer eurós (nagyjából 15 millió forint) uniós támogatással a folyóparti közterületek okossá formálásán dolgoznak. Az útkereső, igényfelmérő projektet, amelyet a Climathon verseny is kiegészít, a 11. kerületi önkormányzat részvételével is támogatja. A versenyen olyan, a fővárost érintő, lakossági bevonással megvalósítható kihívásokra várnak ötleteket, mint például a rakpartok forgalmának mérséklése, a Duna-part zöldítésének lehetőségei, valamint elérhetőségének javítása.

Pálvölgyi Tamás, a BME környezetgazdaságtan tanszékének vezetője elmondta, hogy a versenyen az éghajlatváltozás témakörében Budapestet és a Dunát érintő problémákra is ötletek születhetnek.

Példaként említette, hogy Budapesten az egyik legnagyobb környezeti probléma a kisméretű szállópor szennyezés, amelynek elsődleges oka még a fővárosban is a háztartási tüzelés. A főváros és a Duna fenntartható fejlesztése a szállópor problémát nem kerülheti meg. Kevés megoldás van a városi hősziget hatásra, amely a nagy nyári melegben alakul ki, de várják az okos várossal kapcsolatos innovatív ötleteket is - sorolta.