Megújuló budai látkép - a régi SZOT szálló új köntösben

  • green
  • 2017.03.23
    22:57
  • index.hu
A budai SZOT-üdülő csonkja az egyik legismertebb, és kitűnő fekvése miatt Budapest egyik legrondább szégyenfoltja. Az elmúlt években több látványosan félbehagyott vagy lepusztult tájseb tűnt el a fővárosban a Várkertbazártól a Tüskecsarnokig, de a SZOT-szállóval csak nem tudott senki sem kezdeni semmit.

Bár a házvázra a legtöbben rózsadombiként hivatkoznak (most is Rózsadomb Panoráma Projekt néven fut a fejlesztés), az valójában Felhévízen van, ám ez semmit nem von le értékéből. Épp ezért jogos elvárás volt, hogy az épületváz befejezésénél a mostaninál szebb, a tájba jobban illeszkedő végeredmény szülessen.

Ez elég nehéz feladat, hiszen csak a homlokzatokkal lehet játszani, de azokkal is csak úgy, hogy az épület tömege, szerkezete és a lakások alaprajza változatlan marad. Nem véletlen, hogy például a MTESZ-székház pályázatára sem érkezett igazán jó pályamű, ahol a feladat szintén egy meglévő, merev szerkezetű épület felpimpelése lett volna.

Itt azonban a Kossuth téri eredményekhez képest egész jó elképzelések is vannak. Első helyet ugyan nem ítéltek oda senkinek, két megosztott második díjat viszont igen.

Mindkettő olyan ügyesen igyekszik elrejteni a házat, mintha a honvédség lenne a megrendelő: élő növényekkel, zöld színekkel és sok üveggel operálnak. Emellett - ha már egyszer adott egy határozott vízszintes vonalazás - legalább a függőlegeseket igyekeznek elkerülni.

Az egyik a Lab5 terve. Ahogy Dobos András vezetőtervező fogalmazott: "A terv újszerűsége annyi, hogy az épületet sem letagadni/feldarabolni, sem pedig brutálisan bemutatni nem szándékoztuk. Így inkább finomhangoltuk a környezetéhez."

A hosszú, szalagszerű gangok helyett ki-be ugráló erkélyeket biggyesztettek a homlokzatra. A színeknél sem csak egyszerűen kiemeltek egyet a háttérből, hanem "foltosan" használták az anyagokat, felidézve, hogy milyen is lenne a domb, ha nem lenne ott a ház.

A másik megosztott második helyet az Építész Stúdió nyerte el. Ők a Duna felé néző hosszú erkélyeket üvegkorlátokkal szerelnék fel, és zöld növénykazettákkal osztanák kisebb erkélyekre. Így részint a tükröződő felületek, részint az élő lombok álcáznák az épületet. - irja az index.hu