Ugyan már 2017-et írunk, de csak 2016 év végén adták át Az év belsőépítésze - 2015 díjat, amit a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata és Laki Péter alapított. A címet idén 17 pályázó közül választották ki (de ennél azért persze jóval több remek alkotás született idehaza, ha csak vendéglátást nézzük, már akkor is).
A Biva Inspiration belsőépítészei, vagyis Lőrincz Szilvia és Mikics András két projekttel érdemelték ki az elismerést: egyrészt a somlói birtok vendégtereivel (volt mit dolgozni, hiszen itt nem csak étterem, hanem szálloda is üzemel), másrészt a budapesti Tasting Salon kialakításával. Ez utóbbi Budapesten van, és tulajdonképpen egy poharazó. A budapesti kóstolóterem és a hozzá kapcsoló irodákban a cél nem egy kocsma kialakítása volt, hanem egy olyan közegé, amelyben jól esik lenni, de semmi nem tereli el a figyelmünket a munkáról vagy a kóstolásról. A borászatnál pedig nem feledkezhetünk el arról, hogy egy üzemi területről van szó. Örök dilemma ez a pincészeteknél, hogy őszintén, a termelés helyén alakítsák-e ki a borhotelt, az éttermet és a kóstoltatást, vagy válasszák külön a termelést a vendéglátástól. (A klasszikus példa az előbbire Villányban a Bock, az utóbbira a Gere.) Biztos vannak, akik fejében még ma is valami idilli és rusztikus kézműves mesterségként él a borászat, de az a helyzet, hogy a legrangosabb borok és pezsgők esetében is a legközönségesebb üzemekről beszélünk.
A Kreinbacher Birtokon elég ügyesen simogatták bele a tájba az üzemet, és illesztették hozzá a hotelt, de azért mégis csak egy termelési helyszínről van szó. Ezt a belsőépítészeti kialakításnál is figyelembe kellett venni. Talán ezért is van, hogy belefér a közösségi terekben egy kis merevség, főleg, hogy azért ott is nagyon ügyesen oldják azt egy-egy aprósággal. Mondjuk az asztalfőkre helyezett eltérő széktípusokkal. Egyedül a levegőbe nyúló kóstolóterem lehetne barátságosabb.
A hotelszobák berendezése viszont nagyon jól sikerült. A látszóbeton mennyezetek a legfrissebb trendet követik, de tipikusan olyan húzások, amik nagyon megosztják az embereket.
Itt viszont tényleg szó sincs ridegségről, annyira ügyesen ellensúlyozzák azt a faburkolatokkal és a szövetekkel, hogy alighanem a legkonzervatívabb ízlésű vendégnek is bejön. .... irja az index.hu