Így tett Viki (38) és Peti (37) is, amikor a cca. 45 nm-es, tetőtéri lakásuk tereit terveztük és próbáltunk legalább optikailag növelni otthonuk adottságain - írja blogjában Vinkovics Zsuzsa lakberendező.
Ennek talán egyik legegyszerűbb módja, ha otthonunk uralkodó színének a fehéret választjuk, amivel a helyiségekből tágas, üde teret teremthetünk. Vikiék attól való félelmüket, hogy unalmassá válhat a tér a sok fehértől azzal oldottuk, hogy egyrészt a textúrákkal variáltunk, s így lett a tégla nyers felülete fehér, valamint a padlójé kopottasabb, melegebb árnyalatú. Másrészről pedig a zöldnek egy olyan mély tónusánál horgonyoztunk le, hogy egy-egy koncentrált felületen magához ragadja a látványt.
A fürdőszobában megtörtük a fehér egyeduralmát és a férfiasabb szürkében egyeztünk meg, miután változtatva az eredeti terveken, közvetetten beengedtük a természetes fényt is.
Ehhez az alaphoz már a kiegészítőkben való tobzódásban, a bútorozottságot tekintve pedig az alacsony megjelenésben maradtunk! Ezek után pedig még mindig maradt Vikiéknek elegendő helyük arra, hogy egy-egy karakteres darabbal a személyiségükből is hozzá tegyenek az egész miliőhöz, amit most néhány kép erejéig meg is nézhetünk!