Így változott az építőipar a járvány és a háború idején

  • news
  • 2022.11.16
    15:14
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
A koronavírus járvány, illetve Ukrajna orosz inváziója jelentősen megzavarta a globális ellátási piacot. A két esemény hatással volt és van többek között a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra, illetve az építőiparra egyaránt.

A COVID-19 hatása 2020-ban az építőiparra

A grj.hu statisztikáiból jól látszik, hogy 2020. márciusától, egészen 2020. májusáig minden tekintetben csökkentek a beruházások, de egészen októberig nem volt jelentős emelkedés. 2020. novemberére azonban elérte a 12%-os növekedést, amely nem tartott sokáig.

202. év végére az építőipar termelési volumene az adatok alapján valamelyest elmaradt az egy évvel korábbitól. Csak az épületek esetében történt növekedés, minden más építmény kapcsán több mint 16%-os csökkenés volt tapasztalható. Az ingadozások nem mutattak változást a következő évben se, viszont elmondható, hogy 2021-ben már némi növekedés látszódott.

A járvány ellenére egy év alatt 29%-ot nőtt a beruházások száma, amely hatalmas változás a 2020-as adatokhoz képest. Viszont érdemes megemlíteni azt is, hogy az építőipar termelői árai átlagosan 11-12%-kal magasabbak voltak, mint a COVID-19 idején.

Mi történt valójában 2021-ben az építőiparban?

2021-ben jelentősen növekedett a beruházások száma, köszönhetően annak, hogy a koronavírus járvány jócskán alábbhagyott. Bár voltak még hullámok, összességében a gazdaság elkezdett helyreállni, egyre több építkezésbe fogtak az emberek és a cégek. A táblázatból kivehető, hogy bár 2021. februárjában nem voltak kedvezőek a számok, ezt követően folyamatos növekedésbe kezdett az építőipar termelési volumene.

2021. júliusára az előző év azonos időszakához képest sikerült 128%-ot hozni, ami jelentős emelkedésnek bizonyult. Ez pénzben kifejezve 510 milliárd forintot jelent, míg ez a szám 2020. júliusában mindössze 336 milliárd forint volt.

2021-ben volt még egy kiemelkedően jó hónap. Novemberben ugyanis 602 milliárd forintnyi értékben történt beruházás az építőiparon belül. Ez 2020-ban mindössze 457 milliárd forint volt. A növekedés tehát jól látható, azonban idén egy kissé máshogy alakultak a számok.

Milyen hatással volt és van az orosz-ukrán háború az építkezésekre és a beruházásokra?

Azt gondolhatnánk, hogy a 2022. februárjában kitört háború miatt az építőiparban visszaesések történtek, ez azonban nem egészen így történt. Ha csak azt nézzük, hogy márciusban a tavalyi évhez képest 10%-os volt az emelkedés, akkor máris láthatjuk, a harc nem volt azonnal hatással a gazdasági helyzetre.

Bár 2022. júniusára mindez megfordult, az ipar viszonylag gyorsan helyreállt. Míg az idei év nyár elején közel 9%-ot csökkent az építőipari termelés, addig 2022. júliusára a számok ismét növekedésbe kezdtek. Augusztusban viszont ismét stagnálás volt tapasztalható, így egyelőre tisztán látszik, hogy idén már nem lesz nagymértékű emelkedés ezen a piacon.

Végezetül elmondható, hogy a COVID-19 hatására az építőipar volumene 2020-ban némileg csökkent, 2021-ben viszont azt láthatjuk, hogy folyamatos növekedés kezdődött.

Ami viszont az orosz-ukrán háborút illeti, ennek hatása nem azonnal érződött meg az építőiparban, viszont a kitörést követő 3. hónapban már erősen érezhető volt a visszaesés. Egy hónap alatt 11%-ot csökkent a termelési volumen, amit szinte minden piaci szereplő megérzett.

Két év alatt a változás növekedő tendenciát mutatott, bár egyes hónapokban igen gyenge teljesítményt tapasztalhattunk, illetve voltak kiemelkedően jónak számító időszakok. A járvány évében (2020.) nagyjából 5%-ot csökkent az építőipar 2019-hez képest. 2022. januárja és augusztus között azonban sikerült meghaladni az előző év azonos időszakának teljesítményét.

Míg 2021-ben csak 2.800 milliárd forint volt a beruházás összege 8 hónap alatt, addig ebben az évben ez a szám már 3.900 milliárd forint felett van. Ez tehát közel 30%-os emelkedést jelent, bár az idei év végére ez még jelentősen változhat, hiszen az árak emelkedése miatt minden piaci szereplő kétszer átgondolja, hogy mire költi a pénzét. [Sajtóközlemény - Így változott az építőipar a járvány és a háború idején]