Nem tudatosodnak a zavaró tényezők
Az, hogy mennyire érzünk komfortosnak egy környezetet vagy helyzetet, számos tényezőn múlik, ezek többségét pedig nem is érzékeljük tudatosan. Ha már fizikailag sem érezzük jól magunkat munka közben, azaz például hát- és nyaki fájdalmaink vannak, az a koncentráció, a teljesítmény és az általános jóllét romlásához vezethet.
A csökkenő komfortérzet miatt pszichológiai tüneteink is lehetnek, ennek okát azonban hajlamosak vagyunk nem a környezetben - azaz például nem egy rosszul beállított monitorban vagy székben -, hanem a kollégákban keresni. Így az egyéni frusztráció közvetetten az irodában uralkodó légkörre, a közösségre, és így az egész cég teljesítményére is hatással lehet.
A tér adottságai is befolyásolják a munkavégzésünket
A komfortérzetünket olyan tényezők is befolyásolják, mint az iroda elrendezése, az asztalok közötti paravánok, a fényviszonyok, vagy az irodában használt színek és formák. A munkaadóknak éppen ezért érdemes törekednie a lehető leginkább ergonomikus munkaállomások kialakítására. „A munkavállalók komfortja az egész vállalat szempontjából fontos, hiszen nagyban befolyásolja a közös munkába, egy együttműködési helyzetbe való bevonódást, erre pedig jelentős hatása van a tér struktúrájának. Irodai munka közben a figyelem fókusza elsősorban a monitorokon van, viszont ilyenkor sem elhanyagolható például, hogy a dolgozók látják-e egymást” – mondta Prof. Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus, az MTA doktora.
Kitettségérzettel jár az open office
Bár a nyílt terű irodai kialakítás egy vállalat számára sok szempontból előnyös – például az alacsonyabb kivitelezési költségek vagy a könnyebb karbantartás miatt –, a munkavállalók szempontjából számos hátrányt is hordoz magában. „Az open office ugyan elősegítheti az interakciókat, sok esetben viszont nem társul pozitív munkavállalói élménnyel: intenzív aktivációs, érzelmi állapotot idéz elő, ami kreatív folyamatok esetében hasznos lehet, de hatékonyság tekintetében általában nem kedvező körülmény. Az open office kevés ember és feladattípus esetében működik jól, mivel magában hordozza a kitettség érzését: amikor a dolgozó folyamatosan látható, hallható és nem tud mit tenni a helyzet ellen, ez pedig gyakran okoz észrevehetetlenül is frusztrációt” – tette hozzá a szakértő.
Az irodai tér majdnem annyira fontos, mint az otthonunk
Egy irodai asztal is személyes tér – majdnem annyira erős a kapcsolódásunk hozzá, mint az otthonunkhoz. Az open office hátrányai közé tartozik ennek fényében az is, hogy kevéssé egyénre szabható a környezet – emellett korlátozottak a lehetőségeink az interakciók kizárására is. A munkavállalók kényelme érdekében tett ergonómiai intézkedésekkel amellett, hogy javíthatóak ezek a körülmények, a dolgozó is megerősítést nyer abban, hogy fontos az adott cég számára, így sokkal inkább elkötelezett lesz a vállalat iránt.
Sokat segíthet egy jól megválasztott monitor
A megfelelő monitor kiválasztása különösen fontos, ha a munka hatékonyságáról és az egészséges munkavégzésről van szó. Az ideális technikai jellemzők mellett a kijelző elhelyezése is kulcsfontosságú, ugyanis jelentősen meghatározza a felhasználó testhelyzetét. Érdemes tehát olyan monitort választani, ami könnyedén a számunkra kényelmes pozícióba helyezhető. A termékfejlesztők is felismerték ezt, ezért a piacon már találunk olyan monitorállványt – például az LG Ergo jelzésű eszközeit –, ami lehetővé teszi, hogy a kijelzőt bármilyen pozícióban rögzítsük és azt bármikor, egy mozdulattal változtassuk magunk előtt. Egy ilyen állvánnyal a monitor távolságát, dőlésszögét és forgatási szögét is szabályozhatjuk – akár álló és ülő munkavégzés közötti váltáskor, egy gyors mozdulattal is.